Izrael állam ott terül el, ahol Európa, Ázsia és Afrika találkozik. Izrael az ígéret földje a Biblia szerint, az a föld, melyet Isten a zsidóknak ígért. Az ie. XIX. században a zsidók ősatyja, Ábrahám nomád törzsfőnökként érkezett e területre, de nem telepedett le, hanem tovább vándorolt, s eljutott Egyiptomba. Itt, a Nílus deltájánál élt népe mintegy 400 éven át.
Ám a zsidókat Egyiptomban kíméletlenül elnyomták, s Mózes volt az, aki ie. 1250 körül kivezette népét a szolgaságból. 40 évig vándoroltak ezután a pusztában, majd megérkeztek a Kánaán földjére, a Sínai-félszigetre.
A zsidó állam ie. 1030 táján alakult meg. Saul, Dávid, majd Salamon királysága alatt pedig megerősödött. Salamon király építette föl az ún. első szentélyt Jeruzsálemben. Ez volt a zsidók első temploma. Salamon halála után az ország két részre szakadt, ezután az asszírok lerombolták a szentélyt, Jeruzsálem lakóit pedig babilóniai fogságba hurcolták. Innen hazatérve építették föl a második szentélyt (ie. 515). A görög hódoltság ideje alatt az ország erősen hellenizálódott, majd következett a római uralom, mely ellen a zsidók újra meg újra fellázadtak. 313-ban Konstantin császár keresztény hitre térésével Izrael földje is többségében keresztény ország lett. Az arab uralmat a török uralom követte (1070), a keresztes hadjáratok pedig csak átmeneti sikereket értek el, s 1291-ben a keresztesek az utolsó erődöt is elvesztették. A török uralom 1917-ben ért véget, ekkor az ország brit katonai kormányzat alá került. A második világháború után 1948-ban kikiáltották a független Izrael államot. Ám az újszülött országot a 6 szomszédos arab ország megtámadta. Csodával határos módon azonban a 600.000 lakosú Izraelnek sikerült visszavernie az összesen 100.000 millió lakost számláló arab államok támadását. 1967-ben a hatnapos háborúban az izraeli csapatok elfoglalták a Sínai-félszigetet és Ciszjordániát. A Sinai-félsziget csak 1982-ben került vissza Egyiptom fennhatósága alá. A palesztinok lakta területek egy része pedig 1993-ban autonómiát kapott. Ez annyit jelent, hogy a föld nem, de lakói függetlenek lehetnek.
Izrael történelme folyamán sok csatát átélt, viharos múltú ország, területe és mérete is gyakran változott. Ma az ország 420 km hosszú, és 14-140 km széles. Területe Magyarországénak kb. 1/3-a. Ám ezen a nagynak nem mondható területen rengeteg a történelmi emlék, a látnivaló, a természeti szépség. Talán egy hónap is kevés lenne, hogy az ember mindent zugát bejárja, megismerje. De bármit és bármennyit is lát valaki az országból, az egy életre szóló emlék marad számára…